Tenyészteni akarok...

Szükségesnek tartottam ezt a menüpontot beiktatni, mivel nagyon sok "egynyári tenyészet" indul minden évben, illetve "divattenyésztő", akiket főleg csak a különleges (és egyben drágább) színek vonzzanak, amit mi szaporítóknak is nevezünk (nekik csak a profit a cél).

Sajnos mind tenyésztőtársaimban, mind bennem is negatív nyomokat hagynak hasonló történések. Nagyon sokan kikiáltják magukat az első kereskedésből hozott (már összeszokott testvérpár!) hörcsögeik első alomjánál tenyésztőnek, csinálnak egy facebook-os lapot, egy honlapot (összeollózott információkkal, forrás megjelölés nélkül, más képeivel). Lehet hogy szívvel lélekkel csinálják, de semmi rutin, tapasztalat, sőt utánaolvasás nélkül szaporít az ember. Remélem ez megelőzhető lesz az alábbi pontok ajánlásával. Akár fiatal az illető (13-14 éves), akár idősebb. Ez főként a fiataloknak szól. Sajnos kevés az igazán kiforrott (koraérett) fiatal, így sokszor tapasztalom, hogy nyáron ontják az almokat. Bele se gondolva, hogy panzióztatás nagyon kevés helyen van, kevesen vállalnak be pont nyár közepén új állatot, legtöbben a szabadban vagyunk, ezek a kedvencek pedig benn a lakásban. Óhatatlanul is felmerül a kérdés, vajon elgondolkodnak e ezen az emberek? Értem én, hogy nagyon aranyosak a picik, de akkor úgy tervezzük az almokat hogy azok tudatosak legyenek és ne saját "mulatságunkra". Most mondhatnánk azt is, hogy persze, hobbitenyésztő vagyok, saját örömömre vannak az almok, igen. Viszont számomra nagyon fontos a hörcsög háttere, fejlődése, tervezése, időszakok megtervezése, ez nem csak hobbi, hanem félig munka. Mivel takarítás, etetés, gondozás, nevelés, mind-mind együtt jár velük. Nem beszélve arról, hogy ezeken felül börzékre, kiállításokra járunk, direkt azért, hogy az emberek, akik esetleg kevesebbet interneteznek, vagy nem gondolják, hogy már a hörcsögtenyésztésnek is van egyfajta kultusza, azok is megismerjék, hogyan kell helyesen tartani, a téveszméket pedig eltörölni. Ez mind mind a saját időmből megy el, és mindezt azért, hogy a leendő hörcsöggazdi megkapja a szükséges tájékoztatást, felkészültséget. Sokszor még a leendő helyét is véleményezem, hogy hol lehetnek veszélyes pontok. Saját állataim ismerete révén azt is meg tudom mondani, hogy kinek milyen alomból javasolok kölyköt.

Másik az adott szó. Itt nincs foglaló a kölykökre. Nálam a kölcsönös bizalomra épül a dolog. Nem adom oda másnak a kicsiket, így ha mégis visszamondanak egy pöttömöt, a legkevesebb amit elvárok, hogy ne az utolsó napon (azaz az elvitele napján), tegye az illető. Tenyésztők közötti csereberélés esetén talán még inkább hangsúlyt fektetünk arra, ki az aki előre gondolva foglal, és nem össze-vissza módosítja, vagy épp hirtelen visszamond egy csomó kölyköt. Ennek sajnos negatív visszhangja van, és nem vet jó fényt az emberre.

Ezekkel a sorokkal lehet sokaknál fájó pontra tapintok. De sajnos nagyon igazak. Ezzel nem elkedvetleníteni akarok senkit, viszont a tudatosságra, felelősségteljes gondolkodásra hívnám fel a figyelmet. Ha az olvasásban eddig eljutottál, akkor valószínűleg a fentiek nem vonatkoznak rád, és megpróbálsz felelősségteljes tenyésztő lenni.

Higgyétek el nem mindenkinek jön be (így nem is hibáztatom azokat, akik e miatt hagyják abba), egy ideig talán az ember még nagy kedvvel csinálja, de belefáradhat a rutinszerű munkába (vagy épp könnyen megunja, mert nincs meg benne az a hajtóerő, tűz, ami a tenyésztéshez szükséges), ami a kis pöttömök körül van (etetés, esti vizsgálat, mindenkinél minden rendben e, orvoshoz rohanás esetleg, betegek esetleges napi szintű kezelése - reggel este figyelése -, hétvégi nagy takarítás - kb 20-25 állat esetén ez pl 6-7óra is lehet, míg mindent átmosunk, áttörölegtünk)

 
 

Mielőtt bárki belefogna a tenyésztésbe, jó ha végiggondolod...

A tenyésztés nem arról szól, hogy minden úgy fog menni mint a karikacsapás. Tehát zökkenőmentesen. Sokszor lesznek balesetek, esetlegesen problémás szülők, kölykök, szülés. Szóval ezernyi féle dolog. Itt jegyezném meg ismét, mert nem lehet elégszer elmondani, hogy ez nem egy kifizetődő hobbi.

 

1. Legfontosabb dolog hogy legyen egy megbízható állatorvosunk, aki nem áltat ha úgy alakul, sokan kis állatot nem is műtenek, erre nagyon jó hely az István úti Állategyetem, ill. Exopet Állatgyógyászat ahol több pozitív visszajelzést jött, sikeres kisállatműtétekről. Ott igazi specialisták vannak, lényegében én konkrétan kórháznak mondanám. De napi rutin sérülésekre szükség van egy állandó dokira is (emberi példa erre hogy háziorvosa van mindenkinek). Továbbá bátran ajánlom pár állatdokit is: Fábián Annamária, Pazár Péter, Sátorhelyi Tamás, Csikós Katalin, Schütz Éva

2. Mindig legyen elég hely a kicsik számára, főként akkor ha nem sikerül egyből gazdihoz helyezni, ez a nyári időszakban szokott néha problémát jelenteni, ugyanis sokan nyaralnak, így a háziállatot sokan nem tudják rábízni megfelelő emberekre. Ezért ekkor kevesebben vállalkoznak arra, hogy egy kisállatot befogadjanak maguk közé.

3. Minél több felmenőt ismer az ember a hörcsögnél annál jobban ki lehet szűrni a genetikai hibákat, illetve esetlegesen öröklődő betegségeket, viszont nem mindent, ne felejtsük el, hogy nem vagyunk professzorok, 100ból akár 1esetben is előfordulhat hogy egy megbízható vérvonalban is lehet genetikai hiba.

4. Sok kérdés merült fel a hörcsög életkorát tekintve. Mégpedig meddig lehet lehozni az első almot. Külföldi oldalakon olvasgatva javasolják azt ha 10hónaposan még nem szült ne erőltessük rá a nőstényre. 12 hónapos kora után pedig már vonjuk ki a tenyészetből. Mi az első almot 3 és 6 hónapos kor között ajánljuk.

5. Standardot felállítani, jelenleg erre még nincs ilyen intézményi keret, se szervezet, lényegében a tökéletes és megfelelő dzsungáriainak a tenyésztéséről van szó, jellem és külalak szempontjából

6. Párok tervezése... legjobb ha két és fél, de még inkább három hónapos korban összerakott hörcsögök, ritka az amikor két hónaposan teherbe esik egy nőstény. Két és fél hónapos korban viszont már alkatilag elég fejlett hogy egy alom kihordását is megkezdje. Figyelni kell a nőstény táplálkozására, hogyan viselkedik a hímmel. Külföldön gyakorta tenyészetek akár együtt is hagyják a hörcsögpárt, mivel az apa együtt neveli az anyával a kölyköket.

7. Alom: az almokból legtöbbször akár a felmenők is leszűrhetők, pl hogy hordoz e valami különleges színt esetleg, legjobb ha valaki ilyesmit szeretne kideríteni, több párral összetenni a hörcsögöt. A hörcsögök több generációt is örökítenek. Az első almok általában nagy alomszámúak (kivéve ha letális párokat teszünk össze, akkor max 2-3, esetlegesen 4), később ahogy közelít az öregkor (1éves kor) az alom szám csökken. Tehát ne ijedjünk meg ha 8-8-6-4-1 -es almokat látunk, ez csak egy példa és van erre ellenpélda is.

8. Termékenységi ciklus: a nőstény általában 4-5naponta ivarzik (A nőstények 85%-a 4naponta, 15%-a 5naponta). Ekkor a nőstény kb 15-20órán keresztül termékeny. Ezt onnan tudhatjuk, ha a hímet berakva elkezdi a nőstényt taszigálni, a nőstény lemerevedett pózban hagyja, hogy a hím pározzon vele. Ha viszont pl szoktatóketrecen is neki akar menni a hímnek nem javallott az összerakása, mert véres verekedést produkál. Nem minden nőstény ilyen azonban, van akik eléggé nyugodt természetűek, könnyen betehetünk többféle fiút is hozzájuk. A hím heréi tüzelési időszakban megduzzadnak, tehát ha a nőstény tüzel azt a hím is érzi. Viszont nőstényt, ha elmúlt fél éves és még nem volt addig meg az első alom, nem ajánlom tenyészteni! Oka: ahogy az embereknél is vannak bizonyos korok, úgy a hörcsögöknél is, ahogy öregszenek egyre kevésbé képesek kihordani az első almot komplikációktól mentesen. Tehát ha a mamát szeretnénk hogy élve megmaradjon és piciket szeretnénk, az első almot fél éves kora előtt kell összehozni! (Határeset a 6-6,5hónapra szülő hörcsögmama.)

9. Winter-white, avagy télikabátra váltott hörcsög (ezt is egy gén okozza, még nem tisztázott, hogy recesszíven vagy dominánsan öröklődik): gyakran előfordul az az eset is, hogy télen, vagy bizonyos éghajlati változás miatt kifehéredik a hörcsög. Ebben az esetben a nőstények terméketlenebbek lehetnek (ezért van az hogy télen nehezen szaporodnak), illetve a hímek is sterillé válhatnak.

10. Szülés előtt ajánlott kitakarítani a hörcsög helyét, mivel ilyen esetben két hétig jóformán az almot nem is lehet megzargatni, mert az anya zokon veheti (én maximum a házikó környékét takarítom ilyenkor hetente, viszont nyári időszakban kénytelen vagyunk a fészket is megbolygatni, a meleg miatti gyorsan elhasználódó fészekanyag is lehet fertőzések melegágya). Gyakran a hörcsögmami költöztetheti is a kölyköket, egyenlőre még nem megértett dolog miért is teszi, de ez lehetőséget ad arra, hogy a fészket is rendesen takaríthassuk. Nyáron a legjobb fészekanyag a wc-papír, vagy papírtörlőkendő, télen a vatta (itt megjegyezném, hogy kismamánál nem teszünk be sosem vattát, mivel a szülés utána  kölykök ragacsosak, beleragadhatnak a vattába, belegabalyodhatnak és ez esetenként végtagvesztéssel, halállal járhat, mindig papíralmot használjunk ilyenkor). Ki kell venni a kereket és a homokot is (utóbbi egy esetleges hüvelyi felfertőződést is okozhat és ebbe az anya akár bele is halhat), illetve az anyát ne ketrecbe, hanem terráriumba helyezzük (nehogy véletlen a ketrecrácsokon kívülre essen egy-egy pici)

11. Komplikációk: fel kell készülnünk szülés esetén mindenre. Gyakorlott tenyésztők több párt is összeraknak erre a célra, ha az anya valamiért pl kannibalizmusra vetemedne, vagy éppenséggel ha fertőzést kap pl mellbimbó (javasolt 2-3naponta mellbimbó ellenőrzést is végezni). Ilyenkor szükségszerű hogy pótmamánál helyezzük el a kölyköket, ha azt szeretnénk hogy életben maradjanak. Ugyanilyen probléma lehet, ha szüléskor megzavarjuk és nem tér vissza az alomhoz. A kölykök kihűlnek és az anya nem megy vissza a hideg alomhoz, ebben az esetben forró vízbe áztatott kézzel öklünkben meleg levegővel melegítsük fel a kicsiket. Megfigyelték többen is, hogy nagyon nagy szerepet kap a meleg alom, ugyanis a kicsik mikor elég nagyok az alom melege miatt találják meg a fészket, mikor még csak totyognak de nem látnak.

12. Vonaltenyésztést illetve beltenyésztést felelőtlenül ne csináljunk! Mindig ellenőrizzük le a rokonokat, ha szükséges akkor is mielőtt egy párt összetennénk. Vonaltenyésztésbe, illetve rokonpárosításba csak az kezdjen, aki nyugodt szívvel tudja vállani, hogy az utódok között nemcsak a vonalat erősítheti (a jó géneket), hanem a rossz tulajdonságait (génhibáit) is előhozhatja. Ehhez a felmenők alapos ismerete szükséges. Ha nincs meg lutrira ne vállalkozzunk. Születhetnek rokonpárosításból is gyönyörű és egészséges kölykök, ezeket lehet tenyészteni is, de csak óvatosan! Vannak hátulütők is (többszörösen beltenyésztett hörcsögöknél pl hátraszaltó, pörgés). Itt megemlíteném, hogy nem egy és ugyanaz a barna (illetve minden barna mutációból keletkezett szín) szín génhibája és egy beltenyésztettség miatt előforduló defektesség. Míg a barnáknak alapvetően instabil a génjük (moszkva-gén, fejbiccentés, fej oldalirányú döntése, ingatag járás, a fej "rázkódó" mozgása), addig a beltenyésztettség teljesen mást takar (genetikailag torzulnak, rossz géneket kapnak, így lesz hátraszaltós, pörgős-forgós hörcsög).

13. Fontos: tapasztalati tényeken alapul a dolog és több helyről (rágcsás) kaptam visszajelzést, mely szerint a kis alomszámból lévő kölykök később ugyanúgy okozhatják a kis alomszámot, nemcsak a letális párosítás. Ezért aki tenyésztésbe fog, érdemes minél nagyobb alomszámú kölykök közül kiválasztani a tenyészállatot.

14. Ha komolyan gondolod a tenyésztést, akkor az ennek megfelelő jogi kereteket biztosítod, hogy legálisan tenyészthess. 

 
 
Egy kis kedvencünk. Nagyszerű mami és höri volt. :)